Első fejezet.

Minden egy telefonhívással kezdődött.
*- Kincsem! Itt a papa beszél.
- Szia papus. Baj van? Nem szoktál felhívni.
- Haza kell jönnötök Naomival.
- Mi? Miért? Történt valami?
- Segítségre van szükségem.
- Holnap délre otthon leszünk. De nem mondod el mi történt?
- Személyesen szeretném.
- Rendben. Sietünk! Puszi papi!
- Szia kislányom!

Leraktam a telefont, és megkerestem a húgomat. Természetesen a hintaágyban beszélget Amandával.
- Naomiii! Holnap megyünk a papushoz. Menj rakd össze a cuccod!
- Miért megyünk mi hozzá? Nem volt elég a szülinapján lemenni?
- Csak annyit mondott, hogy segítségre van szüksége. Mennünk kell. Délre ott kell lennünk, szóval korán kelünk. Amanda – fordultam barátnőmhöz – te nem szeretnél velünk tartani? Nem akarom, hogy egyedül unatkozz itthon. Papa pedig szívesen lát. – mosolyogtam rá kedvesen.
- Ha van hely a házában szívesen megyek. – kacagott fel aranyosan.
- A mi szobánkon kívül még van egy vendégszoba. Ha neked az megfelel..
- Tökéletes. Akkor megyek is csomagolni.

Mind elmentünk pakolni. Mire végeztünk már a nap is lement, így be is feküdtünk az ágyunkba.
Reggel én keltem fel először, így lementem a konyhába és össze dobtam valami ehetőt. Miután végeztem mindenkit felkeltettem és együtt megreggeliztünk. A lányok szerint finom volt, de nekem nem ízlett, így a kukában landolt. Mikor végeztünk ez evéssel elmentünk a dolgunkra. Amanda elfoglalta az egyik, Naomi a másik fürdőt, így én kénytelen voltam addig lefoglalni magam. Szerencsére a laptopomat még nem raktam el a bőröndbe ( milyen okos vagyok:3 ), így elővettem és bekapcsoltam. A szokásos nótát hallottam meg, amíg a tükörhöz ballagtam. A fésűhöz nyúltam, és amikor felnéztem megijedtem. Egy zombi állt velem szembe. Közelebbről is megnéztem és rájöttem, hogy csak én vagyok. Megfésültem a hajam, majd visszaültem a laptop elé. Megnyitottam az internetet és felmentem Facebookra. Nem volt semmi érdekes, így felnéztem Twitterre is. Épp az új sztárhíreket olvastam, amikor ijedtemben leestem az ágyról. A drágalátos húgom akkorát ordított, hogy a dobhártyám is kiszakadt.
- Vééééééééégezteeeeeeeeeeem.
- Halkabban is lehetett volna szólni! Azt hiszem becsorgattam ijedtemben! Idióta! – kiáltottam vissza. Igen.. mi már csak így kommunikálunk. De legalább meghalljuk, ha szól a másik.
Kikapcsoltam a laptopot, beraktam a többi cucc közé, és kerestem valami normális ruhát . Felkaptam őket és levágtattam a lépcsőn, egyenesen a fürdőbe.
Lezuhanyoztam, és hajat mostam. Elzártam a zuhanyrózsát, és egy törülközőbe csavartam magam, és egy másikkal megtöröltem a hajam. Megkerestem a hajszárítót és megszárítottam a hajam. Mikor végeztem előkaptam a sminkes cuccaimat és valami normális külsőt varázsoltam magamra. Felvettem a kiválasztott rucit és késznek nyilvánítottam magam. Elraktam a kellékeimet és levittem a bőröndömet az előszobába, a többi mellé.
- Mindenki kész van? – tettem fel a nagy kérdést. Erre csak egy egyhangú ’IGEN’-t kaptam. Felkaptam a cipőmet. Így tettek a többiek is. Mindenki megfogta a bőröndjét és a kocsiba helyeztük őket. Mindenki elfoglalta a saját helyét. Természetesen én vezettem, mert enyém volt az autó.

~||~

Már jó ideje kocsikázhattunk, amikor korgott egyet a gyomrom. Erre persze felkelt a mellettem szunyókáló Amanda.
- Csak nem éhes vagy?
- Áá. Dehogy. Csak medvét ettem reggelire..
- Talán álljunk meg egy étteremnél. – javasolta ’zseni’ húgom.
- Jó ötlet.
Nem is kellett sokáig menni, mikor megláttunk egy Mc Donald’s- ot. Beálltam az autóskiszolgálóhoz, és mindenki leadta a rendelését. Én egy Mc Chicken menüt kértem.

Félreálltunk a parkolóban és elfogyasztottuk a kért ételünket.
Én végeztem utoljára..de mikor nem?
Márcsak 2 óra volt hátra, így folytattuk az utat.
~||~

Leparkoltunk egy aranyos kis ház előtt, és kivettük a csomagjainkat. Bementünk a kapun, ahol Pumukli fogadott minket. Ő papus Gonden Retriever-e. Megálltunk az ajtó előtt, és megnyomtuk a csengőt.
Az ajtó kinyílt és először egy kereket pillantottunk meg, majd később a benne elhelyezkedő nagyapánkat is.
Majd kiestek a szemeim, amikor megláttam. Eddig még bottal, de legalább tudott járni. Pedig csak 2 hónap telt el. Ahogy láttam Nao is hasonlóképp lefagyott.
- Jó napot kívánok! Én Naomii és Melinda lakótársa és legjobb barátnője vagyok. Amandának  hívnak! – köszöntötte egyetlen rokonunkat Amanda.
- Szia! Én a lányok nagyapja vagyok. Bob-nak hívnak.  Fáradjatok beljebb. – beléptünk a házba, ami cseppet se hasonlított arra, amilyen 2 hónapja volt. Minden úgy lett elrendezve, hogy a kerekesszékkel elférjen, és könnyen mozogjon.
- Mi történt veled papa? – kérdeztük egyszerre testvéremmel. Normális esetben nevettünk volna azon, hogy egyszerre szólaltunk meg, de jelen esetben nem voltunk képesek mosolyogni.
- Ezért hívtalak Titeket. 2 hónapja, miután elmentetek folytonos rosszulléteim voltak, mígnem egyszer majdnem összeestem. Szerencsére itt volt Emily, és kihívta a mentőket. A kórházban különféle vizsgálatokat végeztek rajtam, és kiderült..kiderült, hogy rákos vagyok.
- Miiii???? – hüledeztünk Nao-val.
- Már visszafordíthatatlan. – már rettenetesen zokogtunk.

Mennyi ideje van még hátra? – kérdezte félénken Amanda.
- Tegeződjünk, kislányom.
- Rendben, Bob. Akkor mennyi időd van még hátra?
- Pár hónap. Kevesebb, mint egy, több, mint fél év.
- Mi végig itt leszünk melletted. Ránk számíthatsz Papus! – mondtam könnyezve. Nagyapám letörölte a könnyemet, és magához húzott, hogy meg tudjon ölelni. Szorosan fogtam, nem akartam elengedni.
Mikor már mindenki lenyugodott beszélgettünk egy kicsit. Én meguntam ezért elvittem sétálni Pumuklit. Úgy ismertem Doncaster-t ,mint a tenyeremet, így nem tudok eltévedni se.
Utam a kedvenc parkomba vitt. Amikor papinál vagyok, és nem vagyok jó kedvemben, mindig ide jövök. Itt megnyugszom. Hallgatom a madarak csilingelő énekét, a tó vízének csobogását, a fák lombjának sistergését. Imádom a természetet.
Most is, mint mindig a nagy fa alatt lévő padra ülök. Pumi mellettem ül és nézi az előtte elszáguldó bokarakat. Én csukott szemmel ülök, fejemet hátra döntöm, ülök és csak gondolkodom.
- Ne haragudj. Leülhetek? – kérdezte egy mély, dörmögő hang. Kinyitom a szemem és egy vigyorgó ,szemüveges fiút pillantok meg magam előtt.
- Persze. – küldtem felé egy cuki vigyort ( már amennyire ilyen hangulatban lehet mosolyogni. ). Helyet foglal mellettem és rám néz, közben mosolyog.
- Louis Tomlinson vagyok. Téged hogy hívnak?
- Melinda Bowman.
- Szép név. Hova valósi vagy? Mert még nem láttalak erre felé.
- Poole. Egy tengerparti kis város. A nagypapámhoz jöttem látogatóba. Nincs túl jó állapotban, és szüksége van rám.
- Értem. Tudom, hogy nem ismersz és nem bízol bennem. Ezt meg értem, hisz alig beszélgetünk 3 perce.. De ha segítségre van szükséged én itt vagyok.
- Aranyos vagy köszönöm.
Sokáig beszélgettünk még, de amikor sötétedni kezdett hazaindultam. Felajánlotta, hogy elkísér, így ketten mentünk a sötét utcán. Hihetetlen, hogy egy ismeretlen képes felvidítani. Ő mégis megtette. Megállunk a ház előtt.
- Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy velem, amikor nem is ismersz. Örülök, hogy találkoztunk. – mosolyogtam és megöleltem.
- Én is örülök, hogy megismerhettelek. Lehet, hogy korai meg minden, de elkérhetném a számodat? Tudod, ha egyszer szükséged lesz valakire én itt vagyok.
- Persze. – telefont cseréltünk és bepötyögtük a számunkat, majd visszaadtuk az eszközt.
- Akkor majd hívlak. Szia.
- Szia.

Egy ideig néztem távolodó alakját, majd bementem a házba.
- Megjöttem! – kiáltottam el magam, miután levettem a cipőmet.
- Gyere vacsorázni! Nem kezdtük el nélküled.
Beléptem a konyhába, ahol mennyei illatokat lehetett érezni. Helyet foglaltam az asztalnál és nekiláttunk az evészetnek.
Mikor végeztünk a táplálkozással és mindenki ment a maga útjára. Én a szobámba mentem és ledőltem az ágyra. Csak feküdtem ott, mint egy darab fa. Egyszer csak megcsörrent a telefonom, miszerint SMS-t kaptam. Megnéztem és Louistól jött.
Jó éjszakát Melinda! Holnap hívlak!:)
Louis.xx

Válaszoltam neki:
Jó éjt Louis!:) Várom hívásod!
Melinda.x

A telefonomat leraktam az éjjeliszekrényre, és előkerestem a laptopomat. Felnéztem Facebookra, de semmi érdekeset nem láttam, így kiléptem. Felugrottam Twitterre, ahol lett egy új követőm. Természetesen Louis volt az, így visszakövettem. Megnéztem miket írt ki, és láttam egy érdekeset. Ma este tweetelte, miután elköszöntünk.
@Louis_Tomlinson : Csodás napom volt. Megismertem egy lányt és vele töltöttem a délutánt és MEGADTA A SZÁMÁÁÁT! 

Nem is te lennél Tomlinson – gondoltam magamban, és felkuncogtam.Persze nem hagyhattam ki, én is tweeteltem egyet.

@Melinda_B : Végre megismertem egy fiút, aki megért. Vele töltöttem a délutánt és még haza is kísért. Eszméletlen jó volt.


Kikapcsoltam a gépet, és gyorsan átöltöztem és fogat mostam. Összekötöttem a hajam és befeküdtem az ágyba. Mosolyogva aludtam el.